“Képzeld el.
De először hét levegővétel. A hagakure szerint a jó szamurájnak ennyi idő kell hogy bármiben helyesen döntsön. Bár itt most nincs döntés, csak figyelem. Hét levegővétel. A nyugalom. Kezdhetjük.
Először is képzelj el valami egyszerűt. Képzeld el, ahogy a szemedbe süt a nap, ahogy égeti az arcod, vagy csak épp kellemesen melegíti. Mindegy. A lényeg, hogy képzeld el a ragyogást. Érezd. Aztán képzeld el, mondjuk a fázást. Egy szál pólóban kinn az erkélyen, már elszívtad a cigit, sötét van, négy emelet magas sötét, a tetején állsz, és nem mész be. Képzeld el a remegést. Ahogy a szádba harapsz, hogy ne remegjen.
Aztán képzeld el, ahogy másvalaki harap a szádba. Remegve. Képzeld el a forró lehelletét. Érzed a szája szélén az izzadságot. Képzeld el ahogy visszaharapsz. Ezután képzelj el valami illatot. Valami egyszerűt. Nem annyira személyeset, mint a forró olajjal keveredő cigaretta szaga – krumplisütés közben. Képzelj csak símán hagymát. Legyen hagyma. Szívd mélyen le.
Képzeld el az abszurd módon sós tengert, ahogy ölelget, ahogy lelassít, mikor belegázolsz. Képzeld el, ahogy marja a torkod a szénsav. Képzeld el az aluljáróban alvókat, hogy mikor fürödtek utoljára saját fürdőszobában. Képzelj el egy tükör előtt álldogáló, meztelen, gondolattalan férfit. Képzelj el egy csokor kékre festett, tönkretett rózsát. Képzeld el a gangeszt, a kedvenc zenédet – be ne kapcsold, csak képzeld! – ahogy valaki végignyalja a nyakad, képzelj el havat, éhséget, hozzádérő homlokot, egy teli hamutálat, narancslé ízét.
Képzeld el – emeld föl az arcod – képzeld el, hányan ébrednek fel, épp ebben a percben. És hányan fekszenek. Képzeld el, hányan sétáltatnak éppen kutyát, hányan sírnak, hányan esnek el, hányan fáradnak el. Hányan csókolóznak. Hányan gyújtanak rá. Hányan állnak színpadon. Hányan símogatnak, ütnek, nevetnek, pisilnek. Hányan halnak meg. Képzelj el egy húszéves amerikai gyereket, akinek épp most, az orra előtt robban fel egy repeszgránát. Képzeld el a magát hánytató szomszédlányt.
Képzelj kora reggeli eget, párás esőerdőt, szeles kősivatagot. Születést. Sajtburgert. Várakozást. Karmolást. Szerelmet.
Röptükben alvó madarakat.
Jó éjszakát.”- Simon Márton

(via egoistawalker)

(via egoistawalker)

Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz, és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz. Mindezt ébren. Éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra, és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz, és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted, miközben elmész és nézni akarom, ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz, és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk, és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs, és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége, és lágysága. Melletted akarok lenni, mi közben nevetsz, és együtt akarok veled nevetni, és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra, s újra. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, “miért”- eket feltenni, mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel. Veled akarok lenni, amikor beteg vagy, és megcsókolni téged, és nem érdekelne, ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. ♥
Képzeld el.
De először hét levegővétel. A hagakure szerint a jó szamurájnak ennyi idő kell hogy bármiben helyesen döntsön. Bár itt most nincs döntés, csak figyelem. Hét levegővétel. A nyugalom. Kezdhetjük.
Először is képzelj el valami egyszerűt. Képzeld el, ahogy a szemedbe süt a nap, ahogy égeti az arcod, vagy csak épp kellemesen melegíti. Mindegy. A lényeg, hogy képzeld el a ragyogást. Érezd. Aztán képzeld el, mondjuk a fázást. Egy szál pólóban kinn az erkélyen, már elszívtad a cigit, sötét van, négy emelet magas sötét, a tetején állsz, és nem mész be. Képzeld el a remegést. Ahogy a szádba harapsz, hogy ne remegjen.
Aztán képzeld el, ahogy másvalaki harap a szádba. Remegve. Képzeld el a forró lehelletét. Érzed a szája szélén az izzadságot. Képzeld el ahogy visszaharapsz. Ezután képzelj el valami illatot. Valami egyszerűt. Nem annyira személyeset, mint a forró olajjal keveredő cigaretta szaga – krumplisütés közben. Képzelj csak símán hagymát. Legyen hagyma. Szívd mélyen le.
Képzeld el az abszurd módon sós tengert, ahogy ölelget, ahogy lelassít, mikor belegázolsz. Képzeld el, ahogy marja a torkod a szénsav. Képzeld el az aluljáróban alvókat, hogy mikor fürödtek utoljára saját fürdőszobában. Képzelj el egy tükör előtt álldogáló, meztelen, gondolattalan férfit. Képzelj el egy csokor kékre festett, tönkretett rózsát. Képzeld el a gangeszt, a kedvenc zenédet – be ne kapcsold, csak képzeld! – ahogy valaki végignyalja a nyakad, képzelj el havat, éhséget, hozzádérő homlokot, egy teli hamutálat, narancslé ízét.
Képzeld el – emeld föl az arcod – képzeld el, hányan ébrednek fel, épp ebben a percben. És hányan fekszenek. Képzeld el, hányan sétáltatnak éppen kutyát, hányan sírnak, hányan esnek el, hányan fáradnak el. Hányan csókolóznak. Hányan gyújtanak rá. Hányan állnak színpadon. Hányan símogatnak, ütnek, nevetnek, pisilnek. Hányan halnak meg. Képzelj el egy húszéves amerikai gyereket, akinek épp most, az orra előtt robban fel egy repeszgránát. Képzeld el a magát hánytató szomszédlányt.
Képzelj kora reggeli eget, párás esőerdőt, szeles kősivatagot. Születést. Sajtburgert. Várakozást. Karmolást. Szerelmet.
Röptükben alvó madarakat.
Jó éjszakát.”- Simon Márton” ♥

(via minden-annyira-ures)

(via visszahozniaregiperceket)

csakazenymvagy:

Baszkiii de rohadtul megolelnem!!!

horny-eyed-guy:

szeretlek de má nem úgy
304 notes   |   reblog
Nem tudok őszintén boldog lenni, mert tudom, hogy te nem vagy az.
5 notes   |   reblog
Több milliárd ember él a Földön. És Te mégis pont ezekkel az emberekkel találkozol. Gondold csak végig, szerinted véletlen? Ugyan, hát hogyan is lehetne! Van, akinek elég csak egyszer besétálnia, hogy lásd és tudd, mi dolgod van vele az életben. De másnak el kell sétálni ezerszer, míg egyáltalán az életed része lesz. Akár csak egy éjjelre, de lehet a halálod napjáig marad. Lehet, az ötödik ember, akit holnap látsz az utcán, fél év múlva melletted ébred. Vagy, akivel eddig csak maximum köszöntetek, hirtelen az egyik legfontosabb szereplő lesz az életedben. Mindennek és mindenkinek megvan a saját ideje. Annak is, hogy kiderüljön a találkozás oka. Ehhez sokszor rengeteg idő kell. De, amikor rájössz, azt is megtudod, miért pont akkor kellett megtudnod mindezt. Te nem tudod, de az élet tudja, mikor és mennyit bírsz el valójában. Ennek megfelelően küldi a segítőidet az életedbe. Mert mindenki egy segítő. Mindenki, akivel kapcsolatba kerülsz, egy apró kis darabot hordoz belőled. És pont akkor jönnek, amikor ezt a darabot magadba kell illesztened. Akár a szívedbe, akár a lelkedbe, akár a testedbe. Ezért kell nyitottnak lenned és ezért kell menned. Ezért nem állhatsz egy helyben, hanem haladnod az úton nyitott szemmel. Mert az élet folyamatosan küldi az embereket, és Te ösztönösen tudni fogod, ki az, akivel dolgod van . Bíznod kell ebben az ösztönödben. Nem tudsz rosszul választani. Mert, ha az a választás éppen pokoli kínokhoz is vezet, Neked akkor éppen arra volt szükséged, de ezt majd csak később érted meg. Minden ember okkal érkezik az életedbe. Fogadd el és fogadd be. Az idő majd úgyis megmutatja, ki milyen céllal érkezett. Te is okkal érkezel mások életébe, Te is mások darabjait hordozod saját magadban.

elcseszettvalosag:

a-t-e-l-p-h-o-b-i-a:

howstrongyouare:

petrucc:

A legnagyobb igazság amit valaha kitettem…!

!!! :) 👌

👌☝️

ha lehetne szazszor reblogolnam👌👌👌

(Source: nikolisten-to-your-heart, via csakazenymvagy)

A snazzyspace.com Theme A snazzyspace.com Theme